Írja Erdei Ferenc Parasztok című könyvében. "Már maga a párválasztás is ideszolgál: nem elég a szerelem, a házasságnak gazdaságilag is indokolt egybetársulásnak kell lenni… A házasság nemcsak férfi és nő életközössége, hanem termelőkeret" - írja a neves szerző, majd hozzáfűzi: "de van a nemi életnek egy ellentett tartománya is. Mint az ünnep a hétköznapokkal szemben, úgy lángol fel a szerelem a fiatalság szabad korszakában. A parasztok szerelmi életének minden szabad és színes mozzanata a házasság előtt történik: akkor szabad az, ami azután örökre tiltott." Erdei Ferenc "nem tisztán testetlen, de mindenkor szemérmes szerelem"-ről ír, s egyértelmű utalást tesz arra, hogy "van házasság előtti nemi együttélés, azonban egy zord közösség vigyáz rá, hogy ez csak egymásnak való és rendszerint össze is kerülő társak között történhessék meg, és ott sem gátak nélkül".

Tehát: már akkor, a párválasztás idején is szigorú rend érvényesül - "szegény a szegénnyel, gazda a gazdával" kerül össze, "minden zsák megtalálja a foltját", és csak kivétel, amikor nem ez történik. A házasságot megelőző szerelmi élet - amint erről László Gyula régészprofesszor beszámolt - már a honfoglalás idején is tele volt varázslatokkal.

A szerelemmel összefüggő "eljárások" általában két fajtára oszthatók: az egyik a szerelmi jóslásokkal kapcsolatos hiedelmek és szokások csoportja, amely a jövendőbeli személyére, illetve a házasságkötés idejére vonatkozik - a másik a mágikus eljárások sora, amely a rontás kategóriájába, a fekete mágia körébe sorolható, s a fiatalok összeboronálását, egymáshoz kötését vagy éppen a szerelmesek szétválasztását vette célba. A jóslások és varázsolások közötti átmenetben - ritkábban - akadnak egyikhez sem sorolható hiedelmek, népszokások. Ilyen például az a "követelmény", hogy a leány első pendelyét szögre akasztva kell tartani, hogy majd sok kérője legyen; vízkeresztkor, amikor a falu plébánosa a ház megáldása után a tisztaszobában leül, a gazda utóbb a helyére ül, majd kisöprik az udvart, hogy a leány még abban az évben férjhez menjen; kérők jönnek még a környék falvaiból is, ha a leány három falu határában labodát gyűjt stb.

A szerelmi jóslás ettől eltér, és többnyire meghatározott személyre szól. A jóslások egyrészt szimbolikus tárgyakhoz fűződnek, másrészt - főleg a téli időszakban - egyes jeles napokhoz kötődnek. A legelterjedtebb szerelmi szimbólum a piros alma.

• Az eladó leány András napja előtt piros almát tett egy csupor vízbe, azt az ágya alá helyezte, majd - a hajadonok védőszentjének tekintett - András napjának reggelén kiitta, és kiszaladt a házból: amelyik legényt először meglátta, az lesz - hite szerint - a mátkája.
• Egy másik jóslási mód szerint a leány András napján piros almát tesz - titokban - a ház ereszaljába; ezt Borbála napján - ugyancsak titokban - megfordítja, majd karácsony éjszakáján magával viszi az éjféli misére. Az első legény, aki megszólítja, az lesz a jövendőbelije…
• Idetartozik az a szokás is, hogy a leány Luca napjától kezdve mindennap egyet harap egy piros almába. Karácsony reggelén az utolsó - 13-dik - falattal a szájában kimegy az utcára, s amelyik legény szembejön vele, az lesz a vőlegénye.
• A jövendőbeli nevének kipuhatolására több eljárás volt forgalomban. Az egyik szerint Luca napján a leány zsebre tett 13 cédulát, amelyre legények nevét írta; a cédulák közül mindennap eldobott egyet, s az utolsó - a 13. - cédulára írott név viselője lesz a férje a legközelebbi farsang idején.
• Vagy: 13 gombócot vagy derelyét főztek ki szilveszter éjjelén, éjfélkor. Egy kivételével mindegyikbe cédulát tettek egy-egy legény nevével. Amint a gombócok sorra feljöttek a víz tetejére, a leányok kikapkodták őket, s akinek a cédula nélküli, üres gombóc jutott, az nem számíthatott rá, hogy férjhez megy abban az évben.
• A férjhezmenetelt jósolta meg a Borbála napján levágott és karácsonyig vízben nevelt gyümölcsfaág is: akié kivirágzott, számíthatott a közeli esküvőre. 
• A jövendölések sorában szerep jutott az álomnak is: András-napon böjtöltek a leányok, s azon az éjszakán megálmodták, ki lesz a mátkájuk; ugyanígy jártak el a legények is Katalin napján. Álomban látta meg jövendőbelijét az a leány, aki Luca napján titokban, bal kézzel egy ugyancsak bal kézzel font fonalat kötött a derekára. 

Az ilyen jóslások sorát még soká lehetne folytatni. Ezek általában vágyat fejeztek ki a szeretett lény iránt és reményt arra, hogy mihamarább össze tudnak házasodni.

A tényleges szerelmi varázslatok ennél többet szolgáltak: azt a célt, hogy a leány megszerezze magának a kiszemelt legényt, s azt magához láncolja. Tanácsokat a füvesasszonyok adtak, az "eljárást" a bűbájosok, boszorkányok végezték.

• A népi hitvilágban a rontás legelterjedtebb módja a "megétetés" volt, aminek lényege: ételben vagy italban szerelemkeltő szer beadása. Ősidők óta e varázslatok legfontosabb eszköze a vér volt, de felhasználtak más testi váladékot, hajat, szőrt, körmöt vagy testi ruhadarabot is. Más módszer volt, ha a legény gatyamadzagjából megszerzett darabkát elégették, s annak hamuját sütötték bele az ételbe. Az ilyen varázslatokhoz tartozott, ha a leány a hónaljszőrén átszűrt borral kínálta a legényt, sőt: berúgatták a legényt, vágtak a kapcájából, gatyamadzagjából, bal csizmája talpából, ezeket összefőzték, ellocsolták a lányos háznál, sűrejét a küszöb alá ásták - ezt a házat a legény nem tudta elhagyni.
• Kevésbé drasztikus eljárás volt, ha a leány a legény hajából titokban vágott tincset újholdkor a Hold felé dobta, s ráolvasott: "Újhold, nézlek, nézlek, /Adj (Jóskámnak) szerelmet, /Hogy szeressen engemet, /El is vegyen, ha lehet."
• Különleges szerelmi varázslat volt a "lábnyom felszedése". Ekkor a leány a legény lábnyomából felszedett földből emberforma alakot gyúrt, s ráolvasott: "Nyugtod, pihenésed ne legyen, míg hozzám nem jössz, és el nem veszel."
• Ha mindezek a praktikák mégsem hozták volna meg a kívánt eredményt, a bűbájosoknak, varázsló asszonyoknak voltak titkos "bájital"-receptjeik. Ezeket általában szerelemvíznek nevezték, ajzó hatású növényekből készültek, és céljuk szerelemkeltés volt. Természetesen olyan eset is előfordult, amikor a módos leányt szemelték ki a szegényebb legény számára. Ekkor túróba, tejfölbe kevert szentjánosbogarat és a legény vérének néhány cseppjét etették meg a leánnyal, esetleg a legény kapcájából vágott darabkát, hajából vágott fürtöt csempésztek a leány cipőjébe.
• Ha a közösség úgy találta, hogy a legény vagy a leány "méltatlan", azaz valamelyikük társadalmi rangjának, vagyonának nem megfelelő párt választott, ismét a bűbájosok segítségét vették igénybe. Ekkor a mágikus eljárások célja a szerelmesek szétválasztása, egymás ellen fordítása volt. Többnyire undort keltő szert adtak mindkét szerelmesnek. Mint mondták: "…közéjük ment valami rossz…".

Természetesen ebben a misztikus világban a hűséges, kitartó szerelmeseknek is megvoltak a mágikus módszereik a rontás elhárítására: ilyen volt például, hogy

• a jegyespár a jegyváltás után pénzt hordott a cipőjében, csizmájában az esküvőig. Ennek célja: a rontás ne érje őket, a jegyesség ne szakadjon meg.
• Másik módszer volt, hogy valamelyik ruhadarabjukat fordítva vették föl, vagy pedig egymás vérét, haját, körmét sütötték pogácsába, s azt ették meg.

László Gyula professzor felhívja a figyelmet, hogy a ma is ismert gyermekmondóka, a "Szita, szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda…" egy honfoglaláskori vagy még régebbi varázsszöveg emléke, amelyben a napok említésének fordított sorrendje a másvilág rontó hatalmainak elűzését szolgálta, a szitára, dobra utalás a varázsló által felhasznált mágikus tárgyak emléke, míg a ráolvasás szövege egyértelműen egymáshoz való pár összeterelését szolgálta: "Adjon Isten csendes esőt, / Mossa össze mind a kettőt" stb.

Ha a leányt elhagyta kiszemelt jövendőbelije, maradt még akkor is mágikus módszer, amellyel a hűtlent büntetni lehetett: a szerelmi átok, amelynek több formája volt.

• Ha a legény elbúcsúzott régi szerelmesétől, mert a közösség, a szülők szigora úgy parancsolta, akkor például így szólt a kesergő - de mégis reménykedő - átok: "Tőlem a rózsám búcsúzik. / Nincs szívemben nyugalom, / Mert elhagyott a kegyetlen, / Verje meg őtet az Isten! / Verjen is meg, azt kívánom, / Szeretetlen társat adjon; / Lelked vele ne nyugodjék, / Bágyadt tested ne aludjék, / Szíved rólam gondolkozzék. / Lábad akárhol sétáljon, / Szemed mindig utánam járjon, / Szemed akárkit szeressen, / Szíved engem ne felejtsen!"
• A reménytelenül elhagyott leány szerelmi átka ennél komolyabb rontásformula volt: "Nem átkozlak, rózsám, nem szokásom. / De a mosdóvized vérré váljon, / Törülközőkendőd lángot hányjon, / A nyavaly holtig törjön, rázzon!"

A fiatalság szabad korszakát követő házasság időszaka egészen más erkölcsi normákat ír elő. Az esetleges félrelépés nem lehet válóok a paraszti törvény szerint, de: a férfi nem adhatja keresetét, társadalmi rangját és nevét más asszonynak, mindenkor apja felesége gyermekeinek; az asszony pedig nem viselheti gondját más férfinak, nem szülhet másnak gyermeket, és gondot visel férje gyermekeire. Erre az életszakaszra már nincsenek érvényben szerelmi varázslatok és praktikák.

Forrás:.freespirit.hu