Szabó Angéla

2004. évi pályázat 
mese kategória
4. osztály 
V. helyezett

Minden boszorkány gonosz?

Megtudjátok, ha meghallgatjátok a mesémet!
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sürü erdõ, s annak a közepében egy boszorkányfalu: Boszorkányia. Itt élt a kis boszorkány tanonc, Bosziszi, akire minden boszorkány haragudott mert ö nem gonoszkodott, mint a többiek. Akkoriban még nem volt divat a fekete macska. Minden boszorkány bagolyra, denevérre, keresztes pókra vagy békára tett szert. Csak Bosziszi volt közöttük, aki fekete macskát tartott. Gyönyörû, selymes, puha, fényes szõrû macskáját Koromnak hívták. Körmi (mert Bosziszi csak így hívta) ráadásul perzsa macska volt, ezért hosszú szõre a boszorkánykunyhó minden zugában felbukkant. A szeme pedig rejtelmes zöld fényben úszott. De egyáltalán nem gonoszkodott. Sõt! Igen szeretett városi pajtásaival játszani. A várossal majd késõbb foglalkozunk. Hisz még nem is tudjátok, hogy nézett ki a kis boszorkánytanonc! Göndör. fekete haja a válláig ért, a tapintása pedig éppen olyan volt, mint Körmi bundája. Szeme smaragdzöld volt és ugyanolyan rejtelmes, mint Korom cicáé, csak egy kis huncutság is bujkált benne. Az arca egyáltalán nem olyan csúnya, mint a többieké. De a többi boszorkány nem irigyelte, mert úgy tudták, minden boszorkány rút arcú és gonosz. Bosziszi kopott, fekete boszorkánysapkája már szinte teljesen elvesztette színét. A sok használattól majdnem egészen szürke lett, mert mikor Bábara, a vén boszorkány otthagyta a kis falut, sapkáját a kis boszorkánytanoncnak adták. (Nem csináltattak újat neki, mivel nem volt gonosz.) Lila kabátkáját Kormit ábrázoló gombok díszítették, pedig minden boszorkánynak bõrbõl készült, csont alakú gombot kellett viselnie. De Bosziszi megszegte a törvényt. Ezért itt nincs büntetés, legfeljebb nem játszhat a bõr vagy csont játékokban. Méregzöld szoknyája, amin egy piros-fehér kockás kötényke ékeskedett, éppen csali eltakarta a térdét. Piros, térdig érõ zoknit viselt, rajta fekete, fûzõs boszorkánycipõt. Az erdõtõl három kilométerre egy város található, ahová a boszorkányok jártak, illetve repültek, ijesztgetni az embereket. Itt nagyon sok macska élt, velük szokott játszani Korom. A várost Lukmerlninek hívták, egy híres ember után, aki el tudta ijeszteni a boszorkányokat. (A boszorkányok szerencséjére már meghalt, ezért járnak Lukmerlnibe ijesztgetni az embereket.) Lukmerlni halála után öt évig nem bukkantak fel Boszorkányia lakói a városban és az emberek már azt hitték, a boszorkányok többé nem merik betenni a lábukat, illetve a seprûjüket hozzájuk. A hatodik év szeptemberének teliholdas éjszakáján azonban egy egész csapat boszorkányt láttak az égen. A városlakók ettõl kezdve rettegtek a hívatlan látogatóktól. A boszorkányoknál fönnmaradt õsi szokás szerint minden teliholdas éjszakán ki kellett találnia a bírónak egy feladatot. Ennek teljesítése után jóslást végeztek. Ebben az idõben a boszorkányfaluban Vasorr volt a bíró. Novemberben, egy teliholdas estén így szólt Vasorr Boszorkányia lakóihoz:
- Boszorkányok! A mai éjszakán az lesz a feladatotok, hogy éjfélig szerezzetek Lukmerlni lakóitól egy-egy fém korongot!
(A boszorkányoknál a fém korong a pénzt jelenti.)
Bosziszi persze rögtön a város legforgalmasabb részéhez repült seprûjén, de elõbb magához vett a saját készítésû csokoládéjából néhány darabot. Ebbõl kiderül, hogy a kis boszorkánytanonc egy kicsit falánk és egy picikét duci. Épp jókor érkezett, mert meglátott egy kislányt, aki a kezében pénzt szorongatott. Az anyukája még bent volt a kertben, egy kis esti sétára akartak indulni. Bosziszi magával vitte Kormit is, így amikor meglátta a kislányt, seprûjét macskapórázzá varázsolta és Kormira csatolta. A lány elõször nagyon megijedt a kis boszorkánytól, de amikor látta, hogy nem akarja bántani, még szóba is elegyedett vele. Közben Bosziszinek eszébe jutott a feladata és így szólt a kislányhoz:
- Nem adnád nekem azt, amit a kezedben szorongatsz?
- Nem, megígértem Mamának, hogy vigyázok a pénzre, amíg jön.És ezért a finom csokiért?
- Ez tûl kevés érte! - finnyáskodott a kislány.
- Négyért sem adod ide? - kérdezte Bosziszi és elindult hazafelé.
- De! Négyért persze hogy neked adom! - futott utána a kislány.
A többi boszorkány még nem szerzett pénzt, hisz ök csellel akartak hozzájutni, Bosziszi volt az elsõ. így szólt Vasorrhoz:
- Nézd, kedves Vasorr! Az emberek más szemmel néznének ránk, hogyha megbarátkoznánk velük.
- Még hogy megbarátkozás?! Mi nem jut eszedbe? Nevetnem kell! Ha-ha! Hi-hi! Hu-hu! Én is szépszóval szereztem a fém korongot!
- Nos, most az egyszer hiszek neked. Tarts beszédet a többi boszorkánynak!
- Jó! Persze! Hogyne! - bolondozott a kis boszorkány.
Lassan megérkezett a többi boszorkány is. Vasorr így szólt hozzájuk:
- Boszorkányok! Ma elmarad a jóslás. Helyette hallgassátok meg Bosziszi beszédét! Ez parancs!
- Kedves boszitársak! Sokkal jobban megértenénk egymást az emberekkel, ha kedvesek lennénk hozzájuk!
Bosziszi nem tudta folytatni, mert a tömeg fölmoraj lõtt. Itt így vitatták meg:
- Még hogy barátság! Ha-ha!
Ott úgy beszéltek:
- Egyetértek vele! 
De legtöbben így:
- Hát, nem is tudom... Lehet, hogy jó ötlet. De az is lehet, hogy nem jó.
Sokan ellenkeztek:
Barátság tiltva! Barátkozni tilos!
De a végén valahogy mégis megbékéltek. Elhatározták, hogy egy nagy közös lakomát rendeznek az emberekkel. Lukmerlni lakói örültek, hogy nem kell többé félniük a boszorkányoktól és evés közben vidáman beszélgettek szomszédaikkal. Már csak a desszert volt hátra, amikor az egyik kisfiú a fagyikat kezdte nézegetni.
- Ez narancs, amaz csoki, ott az pedig puncs, de a kedvencemet nem találom! Brü-hü-hü!
Jósgömbi, az egyik boszi, így szólt hozzá:
- Ne sírj kisfiam! Mondd, mi a kedvenc fagyid?
- Karamella eperöntettel, - hüppögött a kisfiú.
Jósgömb elmormolt egy varázsigét:
- Abrakusz, dabrakusz, karamellakusz epperrusz!
Bumm! Bumm! Bumm! Három puffanás hallatszott és máris elõttük termett három nagy adag karamellfagyi eperöntettel. A kisfiú nagyon boldog volt, hogy a kedvenc fagyiját ehette. Ebbõl kiderül, hogy nem minden boszorkány gonosz, és a jó a gonoszból is tud jót csinálni. így végzõdött a boszorkányhistória, amelyet én ismerek, de ez már mára nagyon megváltozott. Itt a vége, fuss el véle!

Cegléd, 2004.